Súlyos terheket, szemérmesen rejtett tragédiákat hurcolnak látványos gráciával a pelyhes, könnyedén lebegő szárnyak, a szabad lég felé lebbenő levelek a sokoldalú művésznő munkáinak lapjain. A szabadulás, a menekülés vágya Kádár Katalin bemutatott műveinek legfőbb belső, szinte kényszeres inspirátora. Az alakokban rejtett, a kompozícióban titkolt ábrákkal találkozik a szemlélő, akit első látásra az alakok hajlékony, játékos rajza, vidor játéka gyönyörködtet. Megdöbbentő, elszomorító csalódás, ha behatóbb, empatikus vizsgálódás után megsejti vagy elsajátítja a kádárkatalini nyelvet. Képről képre haladva feltűnik az ábrázolás gyakran ismétlődő motívuma: virág vagy levélformák lebegnek, sodródnak az űrben, kiszolgáltatva idegen erőknek. Mindig meghatározott irányba: El a Földtől! Menekülj! Szabad szárnyalással vagy kínlódva emelkednek más égtájak felé. Vajon miért e jelbeszéd? Feltűnő ugyanis, hogy a művésznő mindig magáról beszél, mást idézve is magára vonatkoztat. Honnan, miért, mitől menekül? A jelentől, az emlékeitől, régi fájdalmaktól, fenyegetéstől. A föld, ahonnan távolodik, meghasadt. Egyik képének címe Hasíték. S a titkos jelbeszéd bonyolultabbá válik: a szárnyalva menekülő formák dús. belső rajzolata izgalmas, felkavaró, visszafojtott érzelmekről árulkodik, gondosan rejtőzködve. Az alakokat kitöltő vonalak vibrálnak, reszketnek. Talán nem tévedek, ha a visszatérő, állandósuló vibrálást a művésznő tartós belső feszültségének, tulajdonítanám. Joggal kérdezhetjük (csak magunktól, mert minden más a művésznő titka): vajon miért rejtőzködik, miért szól hozzánk rejtjelekben? Egyik rézkarc-sorozatának címe: Rézkarcinoma. Okkal feltételezhetnénk, hogy e bújtatott, de valódi fenyegetettség egyik vészjelzője a stressznek, amely a reszkető vonalakat generálja.