Kádár Katalin rajzaihoz

A hetvenes évek első harmadában lépett a kortárs magyar művészet porondjára Kádár Katalin grafikusművész; vagyis immár két, két és fél évtizede jelentkezik műveivel a hazai és a külföldi kollektív tárlatokon. Egyéni kiállításai sorában a 1996 októberében a Budapest Kongresszusi Központban rendezett már a nyolcadik volt, a főváros és vidéki nagyvárosok galériái, kiállítótermei, kisebb települések művelődési intézményei fogadták ez idáig műveit egy-egy önálló fellépése során. A szakmai életrajz arról is árulkodik, hogy az önálló, szuverén grafikai lapok megalkotása mellett az alkalmazott grafika ágazatában, munkaterületein is aktívan tevékenykedő művész: tervezett és tervez plakátot és diafilmet, készített és készít illusztrációt és gyermekjátékot, képeslapot és kiállításgrafikát. Ha mindezeken túl összevetjük az ezan, eleve sokoldalúságról tanúskodó, számos elemből épülő munkásság-jellemzőket a műveket életre keltő grafikai technikákkal — így a kitüntetett szerepű rézkarccal, a tus- és ceruzarajzzal, a kolázzsal és a fotóalapú eljárásokkal, vagy a vegyes technikákkal —, akkor egy nagyon változatos, gazdag szín- illetve grafikai árnyalatokban játszó oeuvre szerveződésének lehetünk tanúi. A Kongresszusi Központ kollekciója azonban csupán Kádár Katalin munkásságának egy szűk metszetét tárta a látogatók elé: a kilencvenes években született önálló lapokból és néhány alkalmazott kompozícióból — illusztrációból — válogatott együttes műveit szemlélhették meg a látogatók.

Tehát a hetvenes, a nyolcvanas és a kilencvenes évek Kádár Katalin grafikusi munkálkodásának időszaka, s itt — grafikáról lévén szó — a hetvenes évtizeden van a hangsúly; azon, hogy a fantasztikus gazdaságúvá érlelődő magyar grafikai művészetben pályakezdőként ekkor megszólalni különösen nehéz volt. Kondor Béla életművének 1972-es lezárulása után, s olyan kortársak működésének vonzáskörzetébesn, mint Gross Arnold, Rékassy Csaba vay Gyulai Líviusz, olyan induló tehetségek mellett, mint Almásy Aladár, Szemethy Imre vagy Banga Ferenc, s olyan erőteljesen alapozó életművek közelében, mint Pásztor Gáboré, Kovács Tamásé vagy Baranyay Andrásé, és még hosszan-hosszan sorolhatnánk a neveket, a nevezetes, kimagasló teljesítményeket. Ebben a művészeti közegben, e minőség- és értékközpontú művészeti környezetben, az autonom grafika és az illusztráció, valamint az alkalmazott ágazatok — és különösen a plakát — virágzásának periódusában kellett Kádár Katalinnak önálló nyelvezetű grafikai-rajzi világot kidolgoznia, egy csak rá jellemző hangot találni, és ezt — a most bemutatott műegyüttes ebbéli vélekedésünket erősítette meg — az absztrakció, az elvonatkkoztatás egy különös síkján vagy fázisában lelte, a konkrét fogalmak képi megjelenítésével, illetve újjáteremtésével ragadta meg. A fogalmak szférájának természetelvű grafikusa ő; Kádár Katalin rendkívüli érzékenységgel azt fedezte fel, hogy a valóság egy-egy szelete, részlete milyen valóságon túli, szellemi természetű lehet, hogy a hétköznapi dolgok is mágikus jelentőséggel telíthetők, ruházhatók fel, hogy az empírikus jelenségek és a fantasztikumok világa között összemosódhatnak a határok, hogy közülük tovatűnhetnek az elválasztó vonalak. Ezt a rejtelmességekben játszó, villódzó közeget a természet gondolati régiójában, a táj-gondolatban, a természeti szellem-elemekben, illetve a természeti elem-transzformációkban találta meg, a földek, a felhők és legelsősorban a vizek abszrahált világában; az absztrakt vízcseppekben, vízpászmákban, permetekben, vízesésekben, hullámokban, fodrozódásokban, a Dunában és a vízgyűjtőterületekben, a vízmosásokban, az örvényekben, az árhullámokban, a csillámokban. E Kádár Katalin-rajzolta, rézlemezbe-karcolta vízi világ természetesen nem csak elvonatkoztatott önmaga: örvénylése, kavargása, lebegése, simogatása és vad hullámverése a befogadót megannyi asszociatív ív elindítására vezérli, inspirálja. A kavargó, ismertségeket sejtető, de mégiscsak ismeretlen formákat, testeket, képzeteket feltáró-megjelenítő motívumok általában egy-egy vízérmotívum alá rendelten, megannyi apró részletből épülnek fel, vagy montázsszerűen rendeződnek egységes kompozícióvá, de mindenkor nagy-nagy műgonddal kidolgozott elemekből szerveződnek. Az így felépített Kádár-grafikák révén egy leheletnyi rezdülésekkel, lírai megérzésekkel átszőtt képi világ szerkesztődik.

Talán soha nem volt jogosabb és időszerűbb a művészi látlelet, mint napjainkban; a reális irreálissá fordul, a racionalitások kilátástalan abszurditásokká alakulnak, hogy aztán minden visszabillenjen eredeti látszathelyére. A Kádár Katalin-rajzok és sokszorosított grafikák az aktualitások csapdáját messze elkerülve, bölcsen és játékosan, meditálva és szenvedélzesen, logikusan és dús érzelemtartamokkal átitatottan talán csak a jelenségek csillámlását; csillámló szépségét, fenyegetettségét ragadják meg. Akadémikus a kérdés: meghatározható, leírható-e, ábrázolható, megrajzolható-e egy tűnékenységbe illanó, mégis korszakjelző csillámlás? Kádár Katalin érzékeny, finom szépségű műveinek bűvkörben nyugodtan állíthatjuk: igen.

Kádár Katalin munkái