Túry Mária művészete

Túry Mária festészetének egyik alapvető sajátossága, ami festői alkatából adekvát módon következik, a színek alapos ismerete, illetve a képeiben megnyilvánuló, színek iránti vonzalma, szeretete és mélységes tisztelete. A másik jellemzője Túry Mária festészetének, a látványelemekből kiinduló, tudatosan szerkesztett kompozíciós rendszerek, konstrukciós felépítmények megalkotása egy-egy művön belül.

Ezekhez járul harmadikként műfaji sokoldalúsága, hiszen festményeken kívül készített textil-, gobelin-, üvegablak- és mozaikterveket, illetve zománcképeket, valamint sokszorosított és egyedi grafikákat egyaránt. Murális munkáinak konstruktív és egyben dekoratív formavilága a modern építészet és belsőépítészet szerves részeként jelenik meg. Az említett művészeti ágak jelenléte, hatásuk és a műfaji különbözőségükből szerzett tapasztalatok mind-mind együttesen formálták Túry Mária festői gondolkodását, képi rendszerének alakulását. Témáit szinte mindvégig, következetesen szűkebb környezetéből választotta; műtermét, hétköznapi tárgyakat, növényeket, gyümölcsöket, illetve saját arcvonásait elemezte festményeiben.

1948 és 1953 között végezte a Képzőművészeti Főiskolát, abban a művészetellenes korszakban, amikor a politikai hatalom önkényesen megpróbálta irányítása alá vonni az addig természetes mederben haladó képzőművészeti folyamatokat. 1948-ban már megkezdődtek azok a törekvések, amelyek eleinte csak háttérbe szorították a nem figuratív művészeti alkotásokat, majd a szovjet mintára kialakított, realizmus iránti igény felerősödésével párhuzamosan, fokozatosan egyeduralkodóvá tették a szocreál követelményrendszerét. A szocialista-realista művészet 1949 közepére-végére vált hivatalossá hazánkban. Mivel a szocreál a kommunista rendszer propaganda művészeteként értelmezhető (hasonlóan a hitleri Németország birodalmi művészetéhez), így a politikai színtéren, a hatalomban végbement változásokkal párhuzamosan, azzal szoros összefüggésben erősödött illetve gyengült érvényesülése hazánkban is. A szocreál, éppen Túry Mária főiskolás évei alatt, 1949 és 1953 között, a Rákosi-rendszer személyi kultuszának időszakában jutott kizárólagosan érvényre. Ezekben az években olyan mesterek formálták művészi személyiségét, mint Konecsni György, Domanovszky Endre, majd Szőnyi István.

A történelmi háttér ismeretében nem meglepő, hogy elsősorban realista ábrázolások jellemezték főiskolás festményeit. Azonban tanárai, mind Domanovszky, mind Szőnyi realizmusa távol állt a szocreáltól. Domanovszky a Munkácsy Mihály nevével fémjelzett realista hagyományokhoz kapcsolódott, míg Szőnyi ötvenes évekbeli művészete szerves folytatása harmincas években kialakult új-klasszicista stílusának.

Az ötvenes évek elején, főként Szőnyi stílusához hasonlóan, szfumátós, oldott realizmus jellemezte Túry Mária festészetét is. Ennek az időszaknak eklatáns példái ekkor készült önarcképei, illetve zsánerjelenetei (Üzemorvos, Kismosás), amelyeket több változatban is megfestett. Egyik nagyobb méretű vásznán, amelyen a műterem közepén egy női akt jelenik meg, egyszerre több festészeti tematikát egyesít (Fürdés után, 1954). A műterem enteriőrjét használja fel, hogy különböző festői műfajokat egyetlen képen belül bemutasson. A ruhátlan, ülő nőalak mögött egy másik női figura fehér drapériát tart kifeszítve a kezében. A kép két átlós sarkában (a jobb alsó és a bal fölső sarokban) egy-egy csendéleti beállítást láthatunk, amelyek diagonális keretbe foglalják a kép fő témáját, ami nem csak az akt, hanem az izgalmas festői felületekben bővelkedő fehér drapéria megfestése is volt.

Már az ötvenes évek közepétől elmozdult a realista szemlélettől, eleinte az aktivistákra emlékeztető átirataiban, fekete kontúrvonalakkal stilizálta figuráit és a tájelemeket. Így például a Faültetés című képen geometriailag egyszerűsített emberpár jelenik meg a konstruktív hegyvonulatok között, árkádiai hangulatot árasztó jelenetként. Majd, az 1958-ban festett Eszpresszóban című festményével végképp kilépett a hamvas, szőnyis realizmusból, egyfajta szerkezetes elemekkel ötvözött, art decos formanyelvet alakítva ki, amely közvetlen előzménye hatvanas évekbeli alkotói formarendszerének. Gondolkodásmódjának ilyen irányú változásában bizonyára szerepük volt az ötvenes évek végén készített üvegablak terveinek, amelyek készítése során (az üvegablak sajátosságaiból adódóan) töredezett, egyenes vonalakkal határolt formákban kellett, amúgy festői kompozícióit megvalósítania.

A hatvanas években Túry Mária festészetét a függőleges és vízszintes vonalak, a metsző és párhuzamos egyenesekből képzett, négyzethálós képi faktúrák jellemzik. Ennek előzményeként jelenik meg a festőállvány és a műtermi berendezések függőleges és vízszintes vonalaiból felépülő, a látványhoz erősen kötődő, a téri viszonylatokat perspektivikus rendben visszaadó enteriőrábrázolása (Műterem, 1958). Az időszak legjellegzetesebb, emblematikus alkotása a Székek (1960) című olajkép. A mértani keretek között megjelenő festői felületek, illetve az absztrakt hatású, mégis ábrázoló kompozíció, ahol a székek lécei és a hozzájuk rendelt színek együttesen újabb téri dimenziót teremtenek, mind jól modellezik Túry Mária hatvanas évekbeli alkotói periódusát. Az ezekben az években festett Könyvtárban vagy a Római Etruszk Múzeumban című vásznain a polcrendszerek, illetve vitrinek áthatásaiból kialakított konstruktív hálószerkezetbe montázsszerűen épülnek be a stilizált emberi figurák, amelyek rokoníthatók gobelin tervein megjelenített alakjaival. Újabb példáját szolgáltatva a dekoratív megfogalmazás és a festészeti absztrakció kölcsönhatásának.

Hasonló rácsszerkezetet képeznek a Coca-Colás rekeszek, illetve a rajtuk keresztül áttűnő emberalakok, egy későbbi, a pop art szellemiségét idéző képen (Utca kép, 1983). A Jazz című, szintén a hatvanas években készült művén a zenészek és hangszereik ritmikus kompozícióját fekete, lendületes kontúrvonalak és festői felületek foglalják egységbe. Általában is elmondható hatvanas évekbeli festményeiről, hogy a szerkezetes vonalak által határolt formák, és a több rétegben felvitt, egymáson áttűnő festékfoltok érzékeny faktúrákat eredményeznek.

A hetvenes években oldottabb, lendületes, vibráló vonalakkal, valamint foltokkal kialakított kompozíciók sora következik (Tavasz, 1972). Eltűnnek a határoló vonalak, illetve festői faktúrákká „vastagodva” feloldódnak a képfelületen. Ekkor is találhatunk példát egyik kedvelt témájára: a műteremben megjelenő aktmodell megfestésére (Kis akt, 1976). Azonban itt az akt székével egybeolvadt alakja, a térbeli dimenziókat csak jelzésszerűen érzékeltető, kopár enteriőrnek csupán dekoratív foltjává változott, szinte teljesen beépült a festői közegbe. Ennek a folyamatnak egy további lépcsőfoka a Sci-fi (1976) című sorozat, amely közvetlen rokona az előbb említett akt-kompozíciónak.

A nyolcvanas években egyeduralkodóvá válik a néha geometriai alakzatokra emlékeztető, de a szigorú kontúroktól teljesen megszabadított folt; és lazúros felületképzés tágítja Túry Mária festményeinek értelmezési tartományát. Az 1980-ban készült Kis kép, kollázs-elemeket is felhasználva, plasztikus felületeket eredményez. Ezzel a térbe lépő képpel elérkeztünk az 1980-90-es években festett, hagyományos táblaképek újabb, immár tartalmi dimenziójához. Túry Mária egyre közelebb került a sejtelmes, a megfoghatatlan, a megmagyarázhatatlan, a transzcendens világhoz, de soha nem szakadt el teljesen a természettől és a konkrét látványelemektől. (Capriccio, 1980; Fekete kép, 1982; Fehér kép, 1982; Varázslatos kert, 1985)

Egyre szürreálisabb kompozícióinak elvont fogalmakat megjelenítő képi világa, fényben szikrázó és ugyanakkor sötét mélységekbe húzó megjelenítése bár sokkal expresz-szívebb és absztraktabb korábbi alkotásainál, de ezeken a kompozíciókon is legtöbbször felismerhetők a képelemek valóságból merített előzményei. Eddigi, egyszerre szintetikus és analitikus képi rendszerét felváltja az atomjaira szétbomlott/bontott jelenségek megfestése. Az álom és ébrenlét határmezsgyéjén egyensúlyozva, egyre kisebb valóságszegmenseket ragad ki a körülötte lévő világból. Ezeket a mikrovilágokat azonban makrokozmosszá tágítja. (Emlék, 1985; Ablakok, 1985)

Legutolsó festményei a belső univerzális kivetülései, egy transzcendens utazás és az örök álom emlékképe

Túry Mária munkái